Építsünk hálózatot!

admin, p, 03/20/2009 - 20:44

Különböző bonyolultságú rendszerek építhetők. Érdemes ezekről pár szót ejteni.

- A legegyszerűbb hálózat

A legegyszerűbb hálózatot akár két géppel fel tudjuk építeni. Nem kell hozzá más egyéb csak az, hogy legyen a két gépben egy-egy hálózati csatolókártya (mondjuk Ethernet) és egy patch (összekötő) kábel (ebben az esetben speciális RX/TX fordítós). Windows operációs rendszert feltételezve a kártyák installációja és a hálózati paraméterek beállítása után a két gép egymást "látja". Mit is értünk ez alatt? Alapvetően egy gépről egy másik gép "látható", elérhető, ha annak hard diskjét vagy egyéb erőforrását (CD ROM, Floppy drive, nyomtató) olvasni, illetve írni lehet.

- Az egyenrangú hálózat

Ha kis hálózatunkhoz több gépet hasonlóképpen csatlakoztatunk, (ehhez természetesen már valamilyen hálózati aktív eszköz is kell, pl.: hub vagy switch, amit úgy képzelhetünk el mint egy telefonközpontot, de erről majd később) akkor egy olyan hálózatot kapunk, amelyben a résztvevők egyenrangúak, azaz nincs egyetlen egy kitüntetett, központi feladatokat ellátó számítógép, azaz server. A kis hálózatunkban tehát már nagyon sok mindent meg tudunk oldani, például a hálózatban lévő színes nyomtatót több gépről is tudjuk használni, nem kell minden gépbe CD-ROM, mert bármelyik másik gép CD-ROM olvasóját el tudjuk érni, stb. Ezt hívja a szakma erőforrás-megosztásnak.

- Server kerül a rendszerbe

Építsük tovább hálózatunkat és foglaljunk bele egy server gépet, amelynek az lesz a feladata, hogy gépeinken lévő minden olyan adatállományt, amit közösen használunk, tárolja. A server gépünkhöz kapcsolódik majd egy nyomtató is amire mindenki képes lesz nyomtatni. Látszik, hogy ebben az esetben megszűnik annak az értelme, hogy minden gép "lássa" egymást. Elég, ha minden gép a server gépet látja, az azon létrehozott közös könyvtárakban mindenki megtalálja a számára szükséges adatokat. Sőt nyomtatni is tud, aminek az is előnye lehet, hogy nem kell hallgatnunk például egy mátrixnyomtató zaját a saját szobánkban.
A bemutatott két kishálózat tipikus, ezekből van a legtöbb.

- Internetre kapcsolunk

Mostanában éljük a lokális (helyi) hálózatok internetre kapcsolásának reneszánszát. Ez azt jelenti, hogy egy komolyabb sávszélességű (sebességű) internet felületet (ez egy kábel, pl.: telefonkábel, TV koaxkábel, szolgáltatótól függően) összekapcsolnak a helyi hálózat egyik gépével (esetleg serverével) és elérhetővé teszik (másszóval megosztják) az internetet a hálózat kielölt tagjai számára.
Meg kell itt jegyeznünk azt, hogy ilyen internet csatlakozás mellett fel kell készülnünk a külső behatolási próbálkozások elhárítására. Erre több nagyon jól megtervezett software kapható (Linux alatt akár ingyen is).

- Komolyabb hálózatok felé

Komolyabban összetett hálózatok is építhetők különböző intézmények, cégek részére. Lehet egy rendszerben nagyon sok felhasználói gép (kliens) és több server (kiszolgáló) gép is. A helyi hálózatot lehet szegmentált, ami azt jelenti, hogy az összekötött gépeket kisebb hálózati egységekbe szervezzük. Ezt el lehet érni fizikailag, amikor a hálózatok fizikailag elválasztottak és közöttük csak szűrt információáramlás valósulhat meg, illetve el lehet érni logikailag, amikor a hálózat egyes már említett fejlett aktív eszközeivel logikailag szervezzük külön hálózatokba rendszerünket (virtualan).

Következő: A hálózat eszközei